img04

Orvosi utasításra kellett gyorsan lefogynom. Meg kellett változtatnom az életemet!

„3 hónap éhezés nélküli 14 kilós fogyásom története! És még a cigiről is leszoktam!”

Hoványi Béla vagyok 42 éves. Mindig is imádtam enni. A jó italokat, a jó ételeket, mindent, ami a szem szájnak ingere mindezek mellett káros szenvedélyeimnek is éltem. Cigaretta és szivarozás. Aztán egy nap rosszul lettem és kórházba kerültem. Az orvosok megállapították, hogy a túlsúlyom miatt és a rossz életmódtól ilyen nagyon magas a vérnyomásom. Azt mondták, ha nem változtatok, akkor nem sokáig fogom húzni. Hát akkor itt volt az ideje 42 évesen, hogy elkezdjem a lehetetlen utamat, és egy új emberré váljak. Minél hamarabb!

Fiatal koromban kezdődött minden. Vékonyka fiú voltam. Rengeteg sport és sok verseny. Élsportolóként minden vágyam meg volt arra, hogy kitörjek a szürke hétköznapokból. Imádtam focizni. Szerettem volna focista lenni, aztán a karrieremet derékba törte egy csúnya baleset. Isteni szerencsével éltem túl, de abba kellett hagynom a sportolást.

img01

Mivel 4 hónapig feküdnöm kellett, nem csináltam mást, mint bánatomban ettem. Nagyon sokat. Hip-hop fel is szaladt rám 10 kiló a semmiből. Mire elkezdtem járni két bottal már 12 kilóval nyomtam nehezebbet. Le kellett állnom, de nem tudtam megválni az egyetlen élvezeti cikktől. Úgyhogy valahogy helyettesítsük a kaját, hát jött a cigi. Rászoktam. Nagyon. Mire felépültem egy elhízott bagós pocakos szakállas férfi állt a tükörben, és így is maradtam.

Nagyon mélységes depressziómban találkoztam a feleségemmel, Ritával. Ő segített átvészelni ezt az időszakot. Szárnyaltunk, mint a mesékben. Nagyon jókat ettünk és természetesen elkezdtem főzni. Minden tökéletes volt. Aztán jött a nagyobbik fiam. Csodálatos gyermekáldás utána pedig a kislányom, a hercegnőm.

pic05

Teltek múltak az évek. Cseperedtek a kicsik. Jött a kamaszkor és a hordjuk el a gyerekeket sportolni. Ragaszkodtam hozzá, hogy csináljanak valamit, mert úgy gondoltam, hogy ez KELL minden kamasznak.

Aztán amikor közös apa-fiú focimeccs volt egy hirtelen mozdulattól szétment a térdem. Természetesen az orvos azt mondta, hogy a túlsúlyom miatt nem kellett volna nekiesnem a sportolásnak a nulláról, jól meg is jártam.

Szóval nagyon pompás, megint kényszerszünet. Nagyon mérges voltam magamra, amiatt is, hogy nem tudtam foglalkozni a teendőimmel, a munkámmal.

Másrészt amiatt, hogy engedhettem el magam ennyire? De komolyan! Itt vagyok középkorban negyven felett és nem érzem jól magam a bőrömben. Elhanyagolom a feleségemet, ami miatt már kaptam is a fejemre, megjegyzem jogosan.

Itt jött el a pillanat, hogy eldöntöttem, életmódot változtatok. Újra szeretnék sportolni, újra szeretnék játszani a gyermekeimmel, foglalkozni a családommal és a munkámmal.

pic02

Elkezdődött az életmódváltás. Körülbelül 2 hétig bírtam normális kaja nélkül. Mindent megpróbáltam. Mindent!

Feladtam. Nem bírtam a koplalást, az ételmegvonást. Egyszerűen hiányzott a szalonna, a kolbász egy jó disznótoros.

Teltek múltak a hónapok és felépültem, de újra híztam 4 kilót, amíg lábadoztam. Most már 114 kilót mutatott a mérleg.

Belenéztem a tükörbe miközben öltözött a feleségem. Nem is értettem, hogy akart velem lenni. Eddig. Így. Elszégyelltem magam.

Másnap reggel lettem rosszul. Bevittek a kórházba.

Megállapították, hogy nagyon magas a vérnyomásom. Nem tréfa már ez a túlsúly. Oké, de nem bírok kényszerdiétázni. Valamit kellett csinálnom.

Kutattam az interneten a lehetőségeket. Aztán megtaláltam a gyomorgyűrűt. Radikális lépés, de muszáj megpróbálni valamit.

Természetesen le akart beszélni a feleségem, szóval mondta, hogy miért nem kérdezem meg az orvosunkat. Adtam hát egy esélyt és mielőtt belevágtam volna a nagy gyomorszűkítő műtétbe megkérdeztem az orvosunkat, hogy mit javasolna.

Természetesen elmondta az előnyét és a sok hátrányát a mesterséges gyomorgyűrűnek, ami akár halálhoz is vezethet.

És azt javasolta, próbáljam ki az akupresszúrás lábujjgyűrűt.

img04

Hallottam már Róla, de soha nem hittem, hogy egy kis műanyagdarab és egy apró mágnes csodákat fog tenni velem. Az elmúlt 20 évemmel. Persze, hogyne.

Jól van Doki kipróbálom, de ha hasztalan akkor muszáj lesz belemenni a gyomorgyűrűbe végső megoldásként.

Szóval otthon utánanéztem a dolgoknak. Megtaláltam a hivatalos forgalmazó honlapján mi is ez a lábujjra szerelhető hiperszuper szerkezet.

10.000. elégedett vásárló. 30.000. leadott kiló. Elfogadott orvosi szakvélemény. Minden szép és jó, de hogy működik? Most én ezt felrakom, és akkor jön a csoda vagy mi?

pic03

Nos ez a kis eszköz úgy működik, hogy  A mágneses gyűrűk folyamatosan fejtik ki hatásukat kétféleképpen. Miközben a viselésével folyamatosan áramlik testünkben a mágnesesség, különleges elhelyezkedése által a gyűrű folyamatosan masszírozza és ingerli azokat az akupresszúrás pontokat, amelyek hatnak a metabolizmusra.

A gyűrűket a nagylábujjakra kell erősíteni úgy, hogy a mágnes a lábujjak alsó felén, míg a szíj felső része a köröm alatt helyezkedjen el! Viselése nincs időkorláthoz kötve, így akár egész nap lehet hordani még sportolás közben is!

Oké, próbáljuk ki. Megrendeltem a 90 napos szettet. Le volt akciózva 25.000.Ft helyett 12.000.Ft. volt. Lássuk mit tudsz MagfitPRO.

Megjött. Felraktam.

Megfogadtam, hogy ha úgy fejti ki a hatását, hogy sétálni kell, akkor minden nap sétálok egy keveset.

Eltelt 1 hét és észrevettem, hogy jobban alszok. Visszább vettem a cigiből és a kajából. Kicsit energetikusabb vagyok bár még nem fogytam egy dekát sem.

A második héten sem fogytam még egy kilót sem de sokkal kevesebbet eszek. Valami van.

1 hónap elteltével kijelenthetem, hogy jobban alszok, sokkal kevesebbet cigizek, már napi 3 kilométernél járok és fogytam 3 kilót! El sem hiszem, lehet nem sok de alakul!

2 hónap eltelt. Napi 1 szál cigit szívok el, minden nap sétálok már 5-7 kilométer között és a meglepetés: 9.4 kiló mínusz!

img08

Juhuuu! Én ezt tényleg nem hiszem el! Ez hihetetlen! Most már a feleségem a srácok is látják már a változást. Sokkal jobban érzem magam. XXL-ből már csak XL vagyok!

3 hónap végénél járok. Felhívtam az orvosunkat, hogy megköszönjem az ajánlását. 14 kilónál járok. azaz majdnem, 13.8 pontosabban. Nem cigizek. Már kocogok. Enyhültek a térdfájásaim. Mindenki megdicsért. Ez számomra tényleg egy csoda. 25 évnyi kínkeserves procedúra és elindultam.

Megnyertük a focitornát a srácokkal, táncoltam a lányommal a nekünk rendezett bálon, és a feleségemmel elutaztunk egy lengyelországi túrára.

Hálás vagyok az orvosomnak, aki ajánlotta a lábujjgyűrűt és a MagfitPRO-nak, hogy újra reményt adott egy elhízott cigiző apukának, aki most egy jó kondiban lévő fitt apuka!

 

Update: 6 hónap után 32 kilóval vagyok kevesebb új ember vagyok. Nem ismernek meg a régi ismerőseim. Mindenki kérdezi, hogyan csináltam. Én nem mondok nekik semmit, csak azt, hogy ha reménytelenül próbálkozol, és azt sem tudod már mitévő legyél, akkor változtass. Ne félj kipróbálni az újat az ismeretlent! Próbáld ki a MagfitPRO-t. Adj egy esélyt ennek az új technológiába öltöztetett ősi módszernek.

img09

Hoványi Béla
Örülnék neki, ha sikerül fogynotok ezzel a módszerrel dobtok egy üzenetet, hogy sikerült! Nagyszerű visszajelzés lenne. Ha bármilyen jellegű kérdésetek van, akkor is írjatok bátran, legjobb tudásom szerint válaszolok rájuk.

c